Skip to content

Miért fontos, hogy gyorsan elkészüljön a  weboldal?

„Kétszer ad, ki gyorsan ad.”  A régi mondás elsősorban a segítségre vonatkozott. Pedig néhány évtizeddel ezelőtt nem éreztük ennyire az idő haladását. 

Ma a világ rohan, ahogyan ezen a képen száguldanak a járművek a forgalomban, szinte egy pillantást sem vethetünk rájuk, elmosódnak a nagy sebességtől. A legnagyobb tempót a technika diktálja. Ami ma modern, különleges, egyedi, az egy év múlva már lejárt lemez, minden esztendő újabb vívmányokat, trendeket hoz. 

Pár évvel ezelőtt, amikor elkezdtem weboldalakkal foglalkozni, egészen más volt a feladat, máshogy kellett elkezdeni, máshogy kellett haladni, más lett a végeredmény. Szívesen nézegetem a négy-öt évvel ezelőtti munkáimat, és bár a színeket, formákat ma is szeretem, azonnal újrakezdeném az összeset. 

Idézet a tanáromtól: „Mi a jobb a tökéletes honlapnál? A KÉSZ honlap!” A tempó meghatározza az eredményességet. Hiába cizellálom a végletekig a művészi terveket, a színharmóniát, –  a vevőket a tartalom hozza. 

Ha engem bízol meg, biztos lehetsz benne, hogy a sebességgel nem lesz kifogásod.